Aki olyan mint én, hogy a dolgokat főleg csak rendszerekbe szedve, a saját logikája szerint felépítve jegyzi meg, annak mindenképpen hasznos lehet a tanulási folyamat közben elővennie egy elmetérképet.
Mielőtt ismertem volna ezt a fogalmat, és láttam volna, hogy ez egy létező dolog, amelyet a manapság igen divatos projektmunkák is előszeretettel alkalmaznak, már az iskolás éveim alatt használtam. Főleg azért, mert az elhelyezett elemeket hierachikusan is rendezhetjük, ugyanakkor az azonos szinten lévő gondolati elemeket is azonos jelöléssel ellátva könnyebb a helyükre tenni, mintha egy jegyzetet készítenénk, amiben sok a szöveg, kevésbé átlátható, és hosszabb idő elkészíteni, kiszanálni a szükséges fogalmakat, és mondatba foglalni- ez az idő is a tanulástól vesz el értékes perceket.
(A fenti ábrán egy gondolattérkép látható arról, hogy milyen egy jó gondolattérkép. A kép forrása a képre kattintva elérhető.)
Ebből az alapgondolatból kiindulva választottam bemutatásra a Mindmeister alkalmazást, ahol online készíthetünk mindmapeket, azaz elmetérképeket, és megoszthatjuk másokkal őket, továbbá a program segítségével prezentációkba, előadásokba is illeszthetjük őket. (Az általam elkészített térképet, amit szemléletetőeszköznek szántam, viszont csak úgy engedi lementeni, hogy tagságot vásárolok, ebből kifolyólag, ha valóban fizetős az alkalmazás, ez elég nagy hátránya, de az alábbi linken megtekinthető, így minden bizonnyal a megosztás ingyenes: állati sejtek.)
A kezelése igazán egyszerű, a szövegbuborékokat, és a stílust szabadon formázhatjuk, viszont a megosztással, és az elmentéssel már nem olyan könnyű bánni (legalábbis nekem nem igazán sikerült.) Bár nem szükséges olyan szintű személyre szabás, mint más esetekben a program pozitívuma, hogy keretek között ezekkel is operálhatunk.
Az online alkalmazás használatát leginkább úgy tudom elképzelni, hogy egy adott témából a diákok gondolattérképet készítenek, amelyet megosztanak a tanulócsoporttal/ osztállyal, hogy ők is hozzáférjenek,esetlegesen szerkeszthessék is. Ez kitűnő módszer lehet egy téma megismerése, elmélyítése és összefoglalása során is. A megismerésben mankókat, támpontokat nyújt, hogy milyen gondolati fonalon keresztül vihetjük végig az anyagrészt, az elmélyítésben pedig hasonlóan a kiemelt kulcsfogalmak, a gondolatok hierarchikus megjelenítése segítségével, a gondolkodásra és a logikai kapcsolatok keresésére serkenthetjük az agyunkat/tanulók agyát. Az összefoglalás során, ha a diákok saját maguknak készítik el az elmetérképet esetleg olyan fogalmakat is megismernek, amelyek eddig kimaradtak, és segítik a tudás elmélyítését.
Bár tulajdonképpen minden tantárgyhoz, és a legtöbb témakörhöz illeszthető, saját szakterületeimen, a biológiában és a földrajzban főleg a folyamatok tárgyalásánál (pl. biológia-lebontó és felépítő mechanizmusok földrajz- olajválság), vagy rendszerek felépítésénél (pl. biológia- emberi szervrendszer, földrajz- talajok rendszerezése), esetleg átfogó, rendszerezést igénylő anyagrészeknél: a legmarkánsabb, mindkét szakba vágó példa a földtörténeti korok.
(Bár mindkét ábra szép, és könnyen átlátható a vizuálisabb típusúaknak a felső, gondolattérképes talán könnyebben tanulható. A képekre kattintva a forrásuk elérhető.)
A gondolattérképeket nem csak projektmunkához, vagy a diákok tanulási folyamatához lehet praktikusan illeszteni, hanem a tanári szemléltetés eleme is lehet. A földrajzoktatásban amúgy is jó, ha a rajzolásnak nagy szerep jut, miért ne készíthetnénk gondolattérképeket is? Ráadásul, ha mondjuk közvetlenül a diákok előtt, az ő "segítségükkel", gondolataikkal együtt történik (mondjuk egy téma bevezetésekor, hogy mit tudnak róla, milyen fogalmakat kötnek hozzá), figyelemfelkeltő, és elmélyítő hatású, emellett, egy egész tanórát, témakört is fel lehet húzni egy ilyen előzetesen elkészített térképre, mint például a sejttant, sejtbiológiát, így a diákok is nagyjából tudják követni, hogy mi után mi következik, és akár mely fogalmak, mely elemek állnak azonos szinten. (A Mindmeisterrel elkészített egyszerű kis ábra az állati eukarióta sejtek felépítéséről szól, egyfajta vázlatként is használható egy hasonló tanulási- tanítási folyamatban.)
Összességében pedig, hogy kinek ajánlanám a Mindmeistert, illetve a gondolattérképek készítését, és azok menti tanulást? Mindenkinek, aki számára az így rendszerezett tudás könnyebben előhívható, aki szemléletesen szeret tanulni, és tanítani, illetve ha valamit egészben szeretnénk látni.
A program oldala: https://www.mindmeister.com/?r=324656#all
Források- a képek forrásai megjelenítésük sorrendje szerint:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0006_projektmunka/page13.html
https://nonstoptanar.hu/index.php?tudastar&f%C3%B6ldrajz&&&&0&20
http://tudasbazis.gportal.hu/gindex.php?pg=36263247&nid=6494611
Sz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.