IKT

2017. április 25. 13:18 - S. Szilvi

Reflexió az ötödik mikrotanításra

A legutóbbi óra keretében egy földrajzórán vettem részt, amelyet három társunk tartott. Az óra kilencedikes osztálynak szólt, a Föld különböző éghajlati típusairól, azon belül is a forró éghajlati övezet négy éghajlatáról: trópusi monszun, térítői, átmeneti, egyenlítői. (A mi csapatunk az átmenetit kapta feladatként.)

Felépítését tekintve a mi mikrotanításunkhoz hasonló volt, de ez nem vont le semmit az értékéből. Elsőként egy bemelegítő játékkal kezdtünk, ahol állatok képeit vetítették, amik valamilyen módon kapcsolódtak az égövekhez, ez jó kapcsolatteremtő, és rhangoló, majd kaptunk egy kis frontális bevezetést, aminek keretében a tanulási cél, és motiváció kijelölése történt: az éghajlatok megtanulása, és a klímadiagram elsajátítása. Ezután a TeamUp csapatszervező alkalmazással megpróbáltak minket csoportba osztani, de egy kis technikai baleset következtében végül nem ezzel valósult meg, amit ügyesen orvosoltak. (Két földrajz szakos nem kerülhetett egy csoportba, így elősegítve a differenciálást, amit kifejezetten jónak tartok, még, ha nem is pont a diákok szeme előtt történik: hogy akiknek nagyon jól, vagy nagyon rosszul megy az adott anyagrész, ne kerüljenek össze.)

A feladatunk az volt, hogy négy csoport, egyenként három fősek, készítsen egy ppt- t egy adott éghajlati övről, illetve egy Walter- Lieth- féle klímadiagramot. Ehhez kaptunk segítséget is: könyvfejezetet egy tankönyvből, egy sablont a diagramnak. A feladatot a telefonjaink QR- kód leolvasójával lehetett elérni.

images.jpg

(A Walter- Lieth féle klímadiagram megadja egy adott térség évi középhőmérsékletét, és csapadékeloszlását, hónapokra bontva. -Kattintással forrása elérhetővé válik.)

A klímadiagram előre lehet, kicsit bonyolult, de ha megértik a gyerekek, akkor nemcsak könnyen eligazodnak rajta, de szerintem készíteni is képesek, igaz előtte ezt is meg kell ismertetni velük, hogy haladjon az óra. Szerencsére nálunk ilyen probléma nem volt, mindenki el tudta készíteni a saját csoportja diagramját. Ez nem feltétlenül középiskolás anyag, de tökéletesen beleilleszhető.

Itt jött az első olyan pont, ami nekem személy szerint nem tetszett. Maga a QR- kód olvasás IKT- s dolog, és egyre többször, sok helyen használják is, itt viszont sok időt elvitt, hogy többen nem tudtuk, hogyan kell használni, lassú volt a leolvasás, mivel mindannyiunknak le kellett olvasnia a webcímet a mobiljával, majd a számítógépen a címsorba bepötyögni. Az ötlet jó, a megvalósítás akkor eredményes, ha a diákok ismerik ezt a rendszert, és a saját gépeikre ki lehet vetíteni a kódot, hogy gyorsítsuk a folyamatot.

Ami a zseniális alapötlet ellenére mégsem tetszett az órában, hogy összesen 10 perc volt amit később módosítottak 15 percre, ami a rendelkezésünkre állt a feladat elvégzéséhez. Amikhez olyan értékelőtáblát kaptunk, hogy mi szerint csináljuk, hogy elolvasni lett volna idő, nem a feladatot is megcsinálni. A kódleolvasás időtartama helyett jó lett volna inkább ide átcsoportosítani az időt, mivel saját részről, kapkodva, összedobva, és elég kétes minőségben kellett elkészítenünk a ppt-t. Az a tanítok javára írható, hogy körbejártak, és igyekeztek nekünk segíteni, kérdezgettek, hol tartunk, és, hogy megy e.

Ez ismét egy didaktikai probléma, hiszen, ha sokszor csináltatunk ilyet a gyerekekkel, ismerik az étékelőlapot, az aggályainkat, akkor egyszerűbb jól és időre elkészíteni egy prezentációt adott témából.

afrika02.jpg

(Egy kép az átmeneti éghajlat jellegzetes tájáról. Kattintásra a forrás elérhető.)

Az óra vége felé elő kellett adni a ppt- ket. A mi mikrotanításunkat érte olyan vád, hogy a gyerekek unalmasnak találhatják, amíg a társaik előadnak. Ezek szerint ez mégis egy bevett dolog, hogy a gyerekek beszédkészségét, előadói képességét fejlesszék, így ezt változatlanul nem tartom rossz dolognak, sőt, kifejezetten építő.

Ez után jött a kvíz, ami keretében visszakérték a megtanultakat. Ez már szokásossá vált, Kahoot alkalmazással zajlott, amit, mivel többedszerre használunk, szerintem mindannyian tudtunk kezelni. A végén az első helyezett, és az a csoport, akiknek az előadása a többieknek a legjobban tetszett, kaptak egy- egy csokitojást.

elefant-044.jpg

(A szavanna éghaljat/ átmeneti jellegzetes képe. Kattintásra a forrás elérhető.)

Hasonlóan a mi óránkhoz, a tanulási folyamat úgy teljesedhet be, ha a gyerekek otthon a dolgozatra készülve előveszik az anyagot, mivel bár a saját maguk által feldogozott anyagra jó eséllyel emlékeznek, önállóan kell megtanulniuk, rendszerezniük a fejükben a hallottakat, ami szerintem úgy könnyebb, ha egymásnak adják át, és még készül is róla kivonat (ppt, közös doksi, elmetérkép, akármi) és nem a tanár frontális magyarázata, illetve jegyzeteik által kell lesajátítani.

Mivel földrajz, a saját szakterületemen tudnám használni, hasonló felépítéssel, és óravezetéssel. Szinte az összes olyan anyagrész, ami kisebb egységekre bontható, feldolgozható hasonlóképpen, amit kifejezetten pártolok (kevés frontális munka, csoportmunka, ellenőrzés). Földrajzból az éghajlati öveket így kitűnően lehet tanítani, de akár a különböző térségek országairól is lehet hozni projektet nekik. Biológia terén a saját óránkra utalnék vissza, vagy akármilyen önálló feldolgozással is érthető anyagrészt lehet hozni (nem  a legnehezebbeket, igaz), mint a különböző állatok, növények élőhelyei (ahol összeér a két tantárgy- melyik égövön milyen élőlények fordulnak elő), szóval a lehetőségek száma igen nagy.

f_131-1.jpg

(A Föld éghajlatai. A Walter- Lieth klímadiagram alapja is. Kattintásra a forrás elérhető.)

Összességében: tetszett az óra, de az elsajátítandó anyag annyira sok volt, hogy a kvíz alatt szinte nem is gondolkodtam, mert a ppt-kből nem fogtam fel túl sokat (helyezést pedig csak a szakom miatti előzetes ismeretek miatt tudtam elérni).

Értettem a koncepciót, és tudom, hogy az éghajlati övek megtanítására a kerettanterv szerint sincs ennél több idő, így ez nem a tanárok hibája, de ha egy kicsit máshogy bánnak az idővel át lehetett volna csoportosítani a feladatokat. Ez volt a hiba.

Ami értékelhető az, hogy rettenetesen sokat dolgozhattak vele, hiszen szépen, összeszedetten megkomponált óra volt, elegendő mennyiségű frontális osztálymunkával, csoportfeladattal, és az ellenőrző kvízzel. A segédanyagok minősége is nagyon jó volt, de elérésük lehetett volna kicsit egyszerűbb. A feladatot jórészt meg lehetett csinálni a segédanyagból, így szerencsére utánakeresgetnünk nem kellett. Annak ellenére, hogy rohantunk, mégis Jó volt feleleveníteni egy kicsit ezt az anyagrészt, ha majd meglesznek a csoport közös felületén, biztos megnézem még az elkészített ppt- ket, hogy "teljes legyen a tanulási folyamat."

 

 

 

Sz.

 

Források:

TeamUp: http://teamup.aalto.fi/

Kahoot kvíz készítés: https://create.kahoot.it/login?next=/preview/94fc726c-dc66-4837-9739-5cfa6d2b4064

Kahoot kvíz játék: https://kahoot.it/#/

QR- kód olvasó: https://play.google.com/store/apps/details?id=la.droid.qr&hl=hu

Illetve Prezi, vagy powerpoint

Képek forrásai:

http://www.mozaweb.hu/Lecke---A_forro_tropusi_ovezet_I_Az_egyenlitoi_ov-100150

http://caesarom.com/?modul=oldal&tartalom=232085

http://vilagunk.mindenkilapja.hu/html/17984272/render/szavannak-es-sivatag

https://www.mozaweb.hu/Lecke-FOL-Foldrajz_9-Az_eghajlati_es_a_foldrajzi_ovezetesseg-100149

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sszilviikt.blog.hu/api/trackback/id/tr3712453241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása